Selena Gomez

Itt mindent megtudhatsz a csodás és tehetséges Selenáról!

Selena Gomez  Magyarországra jön

A Bel Ami című Robert Pattinson-film magyarországi forgatásának ugyan vége, de hamarosan ismét tinisztárok érkeznek hozzánk, a Monte Carlo című vígjáték forgatására. A film három barátnőről szól, akik egyikét összetévesztik egy brit arisztokratával, ami kalandok hosszú sorát indítja be: a lányok Monte Carlóba repülnek egy árverésre, ahol nyoma vész egy egymillió dollárt érő nyakláncnak, amit nekik kell megtalálniuk. A sztori nyomokban emlékeztet a Szinglik éjszakájá-ra, de ezt a filmet nem Sas Tamás, hanem Thomas Bezucha rendezi, ami nem biztos, hogy hatalmas előrelépés, tekintve, hogy ő csinálta a gyenguska Kőkemény család-ot.

Forrás: AFP
Selena Gomez


A főszerepet Selena Gomez alakítja majd, a Varázslók a Waverly helyről című sorozat főszereplője, két barátnőjét A pletykafészek Blairjeként megismert Leighton Meester és az új Melrose Place-ben szereplő, hamarosan a Rémálom az Elm utcában remake-jében is látható Katie Cassidy játssza. Egy fiúszereplőről is tudunk: a lányok valamelyike romantikus kapcsolatba kerül majd a Glee-ből ismert Cory Monteith-szel. A filmben szerepel még Andie MacDowell is, aki Gomez figurájának az anyját alakítja. Ezt a szerepet korábban Nicole Kidman játszotta volna, de ő végül csak producerként vesz részt a filmben.

Forrás: AFP
Katie Cassidy | Leighton Meester


A Hollywood Reporter szerint a Monte Carlo forgatása Budapesten, Párizsban és Nizzában zajlik majd, és a jövő hónapban kezdődik. Felhívtuk a filmben magyar részről szerepet vállaló Mid Atlantic Filmst, ahol annyira nem számítottak egy magyar újságíró hívására, hogy angolul vették fel a telefont. Egyelőre semmilyen információt nem adtak a magyarországi forgatásról, mert csak a filmet gyártó stúdió sajtósa nyilatkozhat, akinek továbbították kérdéseinket. Ha ezekre megkapjuk a válaszokat, visszatérünk a témára.


Mi történt Selena és Demi barátságával? (neon)

Valaha legjobb barátnők voltak, de az utóbbi időben egyre több pletyka szól arról, hogy Selena Gomez és Demi Lovato nem csupán elhidegült egymástól, hanem egyenesen ősellenségekké váltak. Tény, hogy az ominózus „ask Taylor” mondat után mi sem tudjuk, mit gondoljunk… de azért az „ellenség” szó mégis csak erős!

Seli és Demi folyton együtt lógtak, ennek emlékét őrzi számos kép a Twitteren. Jó erre gondolni, hiszen a két lány hasonló életfelfogással, célokkal és tervekkel rendelkezett. Aztán Selena egyre többet találkozott Taylor Swifttel, és Demi úgy érezte, ő közben csúnyán magára maradt, kettejüknek pedig már nincs közös témája. És valóban: Selena és Taylor karrierje az utóbbi időben fej fej mellett haladt, még Demi gyakran el sem jutott ugyanezekre a díjátadókra. De elég lehet mindez egy barátság végéhez? Egyáltalán, még ha el is hidegül két barát egymástól, vajon létezik olyan, hogy ellenségekké válnak?

Mit gondoltok?


Selena és Nick ismét szakítottak! (neon)

A minap úgy tűnt, hogy Selena Gomez barátnője, Jennifer Stone elszólta magát Selivel és Nick Jonasszal kapcsolatban, ám minden hiába: azóta kiderült, ennyi volt, ismét szakítottak!

 

Bár elég sok jel utalt arra, hogy a Disney üdvöskéi, Selena Gomez és Nick Jonas újra egymásra találtak, egyikük sem volt hajlandó megerősíteni a dolgot. Ám Jennifer Stone, Selena barátja - és kollégája a Varázslók a Waverly helyből sorozatban - nemrégiben épp a két sztárról beszélt, és a lelkes monológ közben a következő csúszott ki a száján:

Ők nagyon édesek. Nagyon lazák. Nem másznak annyira egymásra, mint ahogy sok tini-pár teszi azt.

Igen, Jennifer azt mondta, Selena és Nick egy pár! Ám a Nelena fanok már nem örülhetnek ennek, ugyanis kiderült, hogy a két sztár tényleg felmelegítette kapcsolatukat, ám ennek már vége is!

Egy pár voltak, de már nincsenek együtt. Mindenki számára egyértelmű, hogy ők mindig is szoros kapcsolatban maradnak majd. - mesélte egy ismerősük.

Kár, mert szerintünk ők is igazán összeillettek volna. Vajon lesz Nick és Selena 3.0 is? :)

Selena Gomez betör a divatpiacra (neon)

Selena Gomez megirigyelhette a másik Disney sztár, Miley Cyrus sikereit, és saját divatkollekciót készít!

Ahogy több más hírességgel, úgy Selenával is az egyik legnagyobb amerikai üzlethálózat, a Kmart szerződött, kizárólag náluk lehet majd megvásárolni a csajos rucikat, táskákat, és kiegészítőket.

„Az egyik nagy álmom válik most valóra! Egyáltalán nincs semmiféle előképzettségem a dizájn terén, de vannak ötleteim, és van egy határozott ízlésem, ami alapján a tervezőkkel közösen kialakítjuk a kollekció darabjait!”

- mesélte. A siker természetesen már most borítékolható, hiszen azzal a divatguruval, Max Azriával dolgozik együtt, aki Miley nagy sikerű márkáját is készítette.

Wow! Megszólalásig Selena Gomez, de… (neon)

Selena Gomez viaszfiguráját tegnapelőtt mutatták be a Washington D.C. szívében fekvő Madame Tussaud’s-ban!

Egy dolgot már most biztosan állíthatunk: a szobor zseniális, és a megszólalásig Selena, egy aprócska gond azért mégis csak van vele: ahogyan a viasz-Selena felhúzza szemöldökét, az az érzésünk támad, hogy bizony gonosz, rosszindulatú teremtésről van szó, akit jó adag iróniával áldott/vert meg az ég. A valóság azonban az, hogy Selena bizony jámborabb, mint a húsvéti bárány… akkor meg mi ez a furcsa arckifejezés és testtartás…?

 

selena

Imádjuk Selenát, mert burgerekkel ünnepel! (neon)

Persze, fontos az egészséges életmód meg minden, de a világot picit eluralta az a fajta sznobizmus, ami minden apró hamburgerben a sátán küldöttjét látja! Éppen ezért örültünk annyira, amikor felfedeztük, hogy Selena Gomez egy nagy adag gyorskajával ünnepelte a Nickelodeon Kid Choice Award-díjat, amelyet a hétvégén a legjobb tévés színésznő kategóriában nyert!

ELŐTTE

Miután Selena átvette a díjat, rendkívül boldog volt. A buli után azonban levetette a csodaszép ruhát és cipőt, és beburkolt egy nagy adag sültkrumplit, sajtburgerrel és kólával - semmi fakszni, pont, mint egy normális, átlagos tinilány!

„Ahhhh, megnyertem a legjobb női tévészereplőnek járó díjat!!! Nagyon-nagyon köszönöm!! Burgerekkel ünnepelek, mielőtt felszállok a gépre :). Imádlak titeket!” - írta a színésznő a Twitteren.

Az esemény után Selena egy spanyol sajtóútra ment, hogy a Varázslók a Wavery helyből című sorozatát népszerűsítse.

UTÁNA

Less bele Selena Gomez és Julia Roberts új filmjébe! (neon)

Nyáron mindig rengeteg remek filmmel bombázzák a lelkes mozinézőket, és mi már tudjuk is, melyik kettő az, amit tutira megnézünk majd: Selena Gomez és Julia Roberts nyári mozijait!

Inkább a fiatalabb korosztálynak való Selena Gomez cuki új filmje, a Ramona and Beezus, amit július végén mutatnak be Amerikában, és amiben olyan sztárok a partnerei, mint John Corbett vagy Josh Duhamel. Mivel ugye gyerekfilmről van szó, ezért hatalmas elvárásokat nem kell támasztani a mozi elé, de ha Selena rajongó vagy, akkor valószínűleg nem fogsz nagyot csalódni benne, hiszen az előzetes alapján jó néhány poén garantált!

Akik úgy érzik, már kinőttek a Ramona-féle mókákból, és már ”felnőttesebb” vígjátékra vágynak, azok augusztusban örülhetnek a sikerkönyv Eat, Pray, Love - Ízek, imák, szerelmek filmváltozatának, amiben Julia Roberts lesz a főszereplő. Ha bírod a keressük-meg-önmagunkat-és-legyünk-szerelmesek-meg-ilyenek típusú filmeket, akkor ez a neked való mozi!



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 7
Heti: 10
Havi: 54
Össz.: 57 732

Látogatottság növelés
Oldal: Friss!
Selena Gomez - © 2008 - 2025 - selenagomezfans.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »